2010. november 10., szerda

2010 Oldtimer Show_4.rész

Itt folytatom a megkezdett bejegyzéseket.
Továbbra is a német autó gyártással:

Mercedes Benz 180 Ponton
1953-62 között gyártották. A háború utáni első fejlesztése a cégnek. A kocsi elődje az alvázas 170-es, a már említett Stirlitz-Merci volt. Ez az autó már önhordó karosszériával, jól elszeparált motortérrel, kényelmes utastérrel, méretes csomagtartóval készült. Korának egyik legbiztonságosabb autója volt.








Mercedes Benz 220S "Ponton"

 
A "Ponton" Mercinek is volt több változata. Íme az egyik cabrio változat. Ebben már az 1.8 literes motort is a 2.2 literes váltotta le.












Mercedes Benz 190 SL Ponton
Ez pedig a Ponton, Roadster változata.













Mercedes Benz 190 SL Ponton














Mercedes Benz 190D
 W 110 sorozatú, vagy ahogy nálunk hívták, a "fecskefarkú" 190 D Merci. 1961-68 között volt gyártásban.
Németeknél Heckflosse volt a beceneve. A nagyobb, luxusabb változat a W 111-112-esek voltak. Több krómmal, állólámpákkal, hátul nagyobb lámpákkal. Na és nagyobb motorokkal.
Mercedes Benz 190D

Nem volt nagy motor választéka. Úgy emlékszem 2-2 benzines és diesel motorral (180-180D, 190-190D) gyártották Európa számára.
Az USA-ba készült a 200-200D motorral is. Azért az USA-ban eladni diesel személyautót...
Ifjú korom másik dilije volt ez az autó. Miután Anyámék lebeszéltek a 170D Merciről, egy ilyet szerettem volna venni. Persze a 200D változatot. Komoly gazdasági érveket állítottak a vásárlásom ellenében. Én pedig szerelmes voltam a típusba. A végén vettem egy FIAT Regata-t. Hmmm, végeredményben az is nagyon frankó autó volt...

Mercedes Benz 220SE
 A "Heckflosse" sorozat utódja. A mai S Mercik őse.











Mercedes Benz 220 SEC
Egy szép Mercedes cabrio. Sajnos nem tudom mikori. Kb. a '60-as évek közepéről.

Mercedes Benz 220 SEC
 Gyönyörű szépen karbantartott "gépháza".
Nekem igazi kuriózum a mechanikus benzinbefecskendezés.










Mercedes Benz 200
Ezt majd nem kifelejtettem.
Egy Mercedes Benz 200 Coupe.






Ford Capri
Gyerekkorom egyik álomautója. Minden korombeli fiú ilyet szeretett volna. Ez olyan sportos, "csapott seggű" coupe volt. Amúgy elég érdekes motorizáltsággal. 1300 cm3-es 60 LE-s is volt belőle. Persze az igazi nagy durranás a 2000-es motor változat volt.
Véleményem szerint az akkori Ford Escort-ok sportos, utcai változata volt.


Ford Capri
Mivel igaziban nem lehetett, az volt köztünk az igazi "májer", menő-csávó aki legalább Matchbox változatban birtokolt egyet.
Nos kell-e mondanom? Nekem volt! Sötét lila színben! Ja, és a jó Matchbox ismérve volt, a jó rugózás! Értsd, az 5 cm-es autócska orrát megemeltük egy picit és visszaejtettük az iskolapadra. 4-5-t kellett pattognia. Ugyanígy a hátsó tengelynek is. Ha teljesítette a próbát, jött az elismerés: "-Klafa a járgány!"



Itt most befejeztük a német ipar remekeinek bemutatását. Végül, de nem utolsó sorban, maradunk Európában, de a kontinenst elhagyjuk.

Jöjjenek az Angolok:
Sokat gondolkodtam hol is kezdjem. Azt hiszem kezdem a legendákkal:

Mini Morris
1959-2000 közt gyártotta a BMC (British Motor Corporation). Sir Alec Issigonis tervezte,  egyszerű, olcsó kis igényű autó. 850-1300cm3-es motorokkal készült. A sport változat volt a Mini Cooper. Ezzel még rally versenyeket is nyertek. Rugózása nagyon érekes. 4 db gumi pogácsa helyettesíti a rugó-lengéscsillapító egységet.
Ez az autó az az angoloknak, ami a németeknek a Bogár, az olaszoknak a cinquecento (500), a franciáknak a Kacsa. Vagy az NDK-nak a Trabant...
Nagyan aranyos,bájos kis autó.
A mai BMW által gyártott MINI nem említhető vele egy napon...


Mini Morris Pickup
Kis kereskedők álma...
Én azért csinálnék belőle nyergesvontató változatot is.

Mini Morris Van
Variációk egy témára.
A színe olyan mint egy hullaszállítóé. De biztos nem az. Kilógna a hulla lába...
Vagy a feje az első ülésen lenne...










Mark III Riley Elf
Ez akár hisszük, akár nem, a Mini luxus változata a  Riley Mark III-as. Krómozott hűtőmaszk, kis puttony-csomagtartó és máris kész a Mini luxus kivitelben.
Kicsit olyan nekem, mint amikor egy kislány az édesanyja tűsarkujában rohangál...
Aranyos az vitathatatlan. De hiába a gótikus hűtőmaszk, azért ez nem egy Daimler, vagy Rolls Royce.
Legfeljebb azok hamutartója...
Érdekes próbálkozás.Tudtommal a Wolseley is gyártotta, Hornet néven. De ez a képeken a Riley.
Mark III Riley Elf

Mark III Riley Elf
 
Kicsit megvágtam a képet. Így már könnyebben észre vehetőek a Mini alapok.















Mini Cooper 1275 GT Clubman
 Ez a Morris legnagyobb motorváltozatú, Clubman variációja. A kiírás szerint azért változtattak rajta, hogy eladható legyen az USA-ban is. Ott követelmény volt az első tengely előtti nagyobb "energia elnyelő rész". Háát nem tudom, így vajh nagyobb eséllyel vette fel a "harcot", mondjuk egy Chevrolet Caprice-szel? Olvastam, hogy ebben a formában Ausztrál piacot is megcélozták vele. OK, egy városban még rendben is van. Na de ha valamelyik Ausztrál sivatagi autópályán összeakad egy paralizises kenguruval, egy laza rúgással még az is leküldi az útról...





Austin Healey 3000 Mk III
Megpróbálom kicsit rendszerezni az angol kocsikat. Most inkább 2 ajtós cabrio-k, roadsterek jönnek.  Soha nem voltam még Angliában, azt mondják gyalázatos az időjárása, sok eső, szeles, stb... Érdekes, hogy a statisztikák szerint ebben az országban veszik a legtöbb nyitható tetejű autót. Na és amíg saját autógyártásuk volt, ők gyártották a legtöbb cabrio változatot. Mint pl. ezt a Austin Healey-t 1959-65 között gyártották, 3.0 literes, 6 hengeres, soros motorral. Azért ekkora gép már vihette ezt a könnyű kasznit.

Austin Healey 3000 Mk III
Biztos mondtam már, de nekem gyengém a küllős felni, központi anyával. Azért ebben kicsit érezhető a kézművesség.
A másik gyengém a kétszínű fényezés. Kár, hogy mostanában már nem gyártanak ilyen szép autókat...

Austin Healey 100
 Ez egy korábbi Austin Healey változat, a 100-as.
1956-59 között gyártották. Kicsit gyengébb mint az előző, de akkor is egy igazi angol sportautó.











Triumph Spitfire1500
 Bár így első ránézésre nem tűnik cabrio-nak, de ez az!
Csak le kell szerelni a kemény tetőt róla és lehet élvezni a napsütést és a száguldást.
A Triumph TR sorozat "hétköznapibb" változata.
Nem túl nagy motorokkal. Ez éppen 1.5 literes, 4 hengeres motorral felszerelt változat.
Ezt éppen 1974-81 között gyártották.
Na most őszintén. Ez veterán?
Kicsit koros, de nem öreg!
Triumph Spitfire1500



Triumph Spitfire1500

Triumph TR6
1969-76 között gyártották ezt a "veteránt".
Mokányabb, erősebb mint a Spitfire. 2.5 literes, 6 hengeres motorral gyártották

MG MGB Roadster
Igazán elegáns, ez az MG MGB roadster. Közel sem olyan vadóc autó mint a Triumph TR6, vagy az Austin Healey.
Nem a száguldás, a kerékcsikorgás a lényeg. Kezelhető és ha kell mégis gyors túra autó.
Ezeket a roadstereket 1962-80 között gyártották, 1.8 literes motorokkal.

Jaguar E-type Convertible
Egy Jaguar E-type Convertible II Series, 1969-71 közötti változat.
Ez is egy USA verzió. Gondolom én az oldalsó lámpák miatt. Az európai változatokon ilyen nincs. Csak tudom!
Nekem volt ilyenem!
Na jó! Lendkerekesben...
Jaguar E-type
A Jaguar E-type Coupe I Series 1961-68-ból.
Állítólag kora egyik "olcsóbb" coupe-ja volt. Na ja, olcsóbb... Gondolom azért sokak csak a nagy piros emeletesre tudtak jegyet venni. Nagyon szép a hátulja. Az oldalsó ablak nekem kicsit furcsa, szögletes.
Állítólag az első széria fékjei katasztrófálisak voltak. Mint ahogy az autó összeszerelési minősége. Persze kérdés mihez hasonlították? Ismerték pl. a Dacia minőséget?


Jaguar E-type

Jaguar E-type
Na ezekről a szép kerekekről beszélem.















Jaguar Mark VII
  Ez azt hiszem egy Jaguar Mark VII 1951-57-ből

Jaguar XJ12

Ezt sem tudom biztosan melyik Jaguar. Vagy a Mark X-es, vagy egy 420G, de az sem lehetetlen, hogy egy korai XJ.

Jaguar XJ 12 Coupe

Egy 1975-78 között gyártott Jaguar XJ12 Coupe.
A későbbi "nagy macska" az XJS elődje.

Jaguar Mark II

Aston Martin
Egy kései James Bond autó, az Aston Martin Vantage. Azt hiszem legalább is a Vantage lehet.

Aston Martin

Rolls Royce Silver Shadow
Ha már angolok a Rolls Royce-k nem maradhatnak ki.
Ez épp a Rolls Royce Silver Shadow. 1965-80-ig gyártották őket.
Lehet, hogy az USA-ból származik? Ezen is rajta vannak az oldalsó jelzőlámpák.
Rolls Royce Silver Shadow
Egy másik Silver Shadow. Mondhatni semmi különbség a színén kívül...
Gyanús nekem, hogy ezek is az USA-ból származnak. Gondolom az USA-ból olcsóbban tudnak az ilyen veterán jellegű autókhoz hozzájutni. Vagy én értelmezem félre ennek az oldalsó világításnak az USA-beli létjogosultságát. Ugye a Dacia 1310 TLX-ek nek is volt ilyen lámpájuk. Szerintem a "Kárpátok Géniuszának" Ceausescu elvtársnak sem lehetett akkora arca, hogy ipari hulladékát az USA-ban próbálja piacra dobni...



Rolls Royce Silver Shadow

Enek a kéknek még gyanúsa lökhárítója is. Ezek az ormótlan eszközök "odaát" voltak divatban.











Innentől vegyesen jönnek. Előbb a svédek, aztán egy kis ámerikai és a végén az egyebek:

Volvo P1800
Ezt a Volvo P1800 coupe-t 1961-73 között gyártották.
Ha jól tudom az olasz Pietro Frua tervezte a karosszériáját és ők is gyártották.
Hát a '70-es, '80-as évekbeli szögletes Volvo design-hoz képest is, de amúgy egyébként is nagyon jól sikerült a formaterve.
Volvo P1800


Ford Boss Mustang
Ez kimaradt az amerikás autók sorozatból. Egy Boss Mustang a '70-es évek elejéről.

Ford Boss Mustang
Nem egy túl bonyolított gépészet. Nincs fedélzeti computer, nincs elektronikus gyújtás. Nincs benzin befecskendezés. Van egy bazi nagy karburátor, nem túl vékony benzin csövekkel, ez persze nem látszik a még hatalmasabb légszűrőtől. Hiába, az amcsik tudják nem chip-tuning kell ide. Akadálytalanul tudjon a levegő és a benzin a motorba jutni! Ebből fakad az erő, nem a piszmogásból... Legnagyobb bánatuk, hogy megszünt a rabszolgatartás. Különben ülne egy Kunta Kinte a blokkon és vödörrel öntené bele a benzint.


Dodge Weapon
Szerintem ez a mai Hummvee-k, a Hummer H1-esek ősei. A II világháború igáslovai voltak. Volt belőlük sebesültszállító, húztak ágyút, mindenre jók voltak.

Willy's Jeep
Minden terepjárók ősapja. Nagyjábóli története az, hogy még az USA háborúba lépése előtt írtak ki egy terepjáróra a pályázatot. Amit úgy tudom, a már akkor is haldokló Willys cég nyert meg. Ha jól emlékszem a több mint 700.000 darabból, csak 8000-t gyártottak ők. A többit a Ford készítette.
De ez mindegy is. Ez az autó a II. világháború egyik ikonja lett, szövetséges oldalról nézve.

Jeep CJ5
Egy Civilian Jeep a CJ5-ös. Szerintem nem igazi katonai járgány.


2010. november 3., szerda

2010 Oldtimer Show_3.rész

Akkor most a 2010-es Oldtimer Show utolsó része következik. Ezek az autók azok, amelyek vélemémyem
szerint nem a klasszikus értelemben vett veteránok, oldtimerek. Persze egy-két kivétellel. A most következő autók, zömmel a '60-'70-es éveket képviselik. Szépek, van amelyik legendás is, de érzésem szerint nincs köztük olyan amelyiket a Sotheby's-nél, "véres" aukciós csatában szerezne meg valami gyűjtő magának...
Nem próbálok sorrendet felállítani köztük, az összeállítás logikája a gyártó országok szerinti.

Kezdem a kedvenceimmel, az olaszokkal:

Lancia Flavia Coupe
 Lancia Flavia Coupe
A '60-as évek közepéről. Ekkor még úgy tudom független volt a FIAT-tól a Lancia.
Többségében sportos, prémium kategóriás autókat gyártottak.
Ezt a vonulatot próbálják jelenleg is tartani.
Luxusabb, szebb, de alapjaiban FIAT...






FIAT 1500 Coupe
 A FIAT 1500 Coupe, a Lancia Flavia, FIAT értelmezésben. 1961-67 közöt gyártották. Szép, formás coupe karosszériás autó volt. Az alapjai az 1500-as FIAT, ami a FIAT 125 (nálunk ismertebben a Polski FIAT 125P) elődje volt.

ALFA Romeo Spider
 A Névtelen Lombardiai Autógyár (Anonima
Lombarda Fabbrica Automobili) egyik, igen csak jól sikerült típusa. Több évtizeden keresztül gyártották. Sőt még az USA-ba is exportálták.

ALFA Romeo Spider


FIAT 124 Abarth
 FIAT 124 Abarth Cabrio.
A '60-as évek közepétől Olaszországban ebben képzelték a "Dolce Vita"-t
Szerintem joggal.
Igaz, hogy az alapjai a FIAT 124-es, amelyik 1966-ban lett az év autója. De elég sokat hozzátett az ABARTH cég is a motor teljesítményhez,  a Bertone pedig a külalakhoz.
Én még ma is szívesen autóznék vele.


Ferrari 308 GTB

Ferrari 308 GTB-ről, mint Ferrari rajongó órákat tudnék beszélni. A GTB-ből a B a berlinetta (zárt, coupe) kivitelre utal. A 308-ból a 30 a motorlökettérfogatára utal (3000 cm3), a 8-as a hengerek számát jelenti. Ez a korábbi Ferrari Dino 246 GT utódja. 1975-85 közt gyártották, több féle motortérfogattal. Az USA-ban volt, adószempontból előnyös, 208-as 2 literes motorral. A képen is egy USA-ba szánt 308-as látható. A sárvédőn a sárga oldallámpa USA-ban előírás.



FIAT 500F
1957-75 között gyártották. A háború előtti Topolino (Egérke) kései utódja. Gyártották több féle karosszériáva. Volt kombi, kabrio, multipla kivitelben is (ez a mostani kis egyterűeknek felel meg), de ezekből lényegesen kisebb szériák készültek.
Nálunk ebben a formában a legismertebb. Steyr-Puch néven gyártották Ausztriában is. 600-as változata készült az egykori Jugoszláviában, Zastava néven.







FIAT 500F
Aranyos, bájos kisautó. Szerintem nyugodtan mondhatjuk rá, hogy legalább akkora ikon az autók történetében mint a VW Bogár.
Egyszerű, strapabíró, olcsó szerkezet. Nem egy családi autó, de 2 embernek és városi közlekedésre nem hiszem, hogy lenne nála tökéletesebb. 1975-ben váltotta a FIAT 126-os, ami Olaszországban nem futott be akkora karriert, mint a keleti-blokk országaiban, lengyel hasonmása a 126P.




FIAT 850
A FIAT 500-as, 600-as kisautók, nagyobb, kényelmesebb testvére. 850 cm3-es motorral, valamivel kényelmesebb utastérrel, használhatóbb méretű csomagtartóval. Egy kisebb családnak is megfelelő volt. Persze a '70-es években.
Volt coupe változata is. Az igazi kis miniatürizált Ferrari volt...
Ekkor valahogy még volt "arcuk" az autóknak.






FIAT 850
A középiskolában a hajófelszerelés- és művelettan tanárunknak, egy ex tengerésznek ilyen kocsija volt. Egy április 1.-re eső nagy-szünetben a teljes 3. évfolyam körbe állta az autót és becipeltük az iskola aulájába. Megjegyzem 5-6 lépcsőn is fel kellett vinni! Hiába na! Sok Lékais, FIAT 850-est győz! Tudtommal más iskolákban, más tanárokkal is előfordult ilyen. Helyzeti előnyben voltak azok akiknek Trabis tanáruk volt. És azok a tanárok is akiknek Zsigájuk. Az azért mégis csak 1 tonna!




ALFA Romeo Montreal
Alfa Romeo Montreal 1970-1977.
Egy nagyon szép Bertone karosszériás, 2,6 literes V8-as motorral felszerelt coupe.
Nekem nagyon, nagyon, nagyon tetszik.
Manapság miért nem gyártanak ilyet?

ALFA Romeo Montreal


ALFA Romeo Montreal















Ferrai 330 GT
A Ferrari 330 GT. Ezt főleg az USA piacra szánták. 4000 cm3-es V12-es motorja volt.
A 330 típus jelzés innen adódik: 4000:12=333. Persze egy kicsit kerekíteni kell.
Ferrariknál ritka, 2+2 üléses sportkocsi, már majdnem családi autó.
1963-68 között volt gyártásban.


Ferrai 330 GT
Egy autónál az egyik "gyengém" a kereke. Nincs az a szuper könnyűfém felni ami szebb lehet egy ilyen, krómozott, központi-anyás, drótküllős keréknél.
Gyönyörű!!!

Ferrai 330 GT






 
Maserati Mistral
A három Bologna-ban levő legendás autógyárak egyike a Maserati. Sok verseny tapasztalattal rrendelkeznek ők is. A Maserati Mistral a Ferrari-k kategóriáját célozta meg.
1963-1970-ig gyártották, 3500, 3700 és 4000 cm3-es, 6 hengeres, soros motorral.



Maserati Mistral
Nagyon szép autó. Csak könyörgöm! Ha már valaki egy ilyen birtokába jut és felújítja, akkor nincs annyi pénze, hogy a kerekeket lehomokfúvassa, felpolíroztassa, vagy krómoztassa? Hál Istennek a képen nem látszik, de a felnik olyan randák voltak, mintha ecsettel festették volna őket. A küllőkön néhány helyen le volt pattogva a festék. Látszott alatta, hogy mennyire karcsúak a küllök. Azzal a 10-15 réteg festékkel ezt rontották el. Rusnya volt és pont.




Ferrari 308 GTS
A Ferrari 308 GTS. Az S a spider változat jelzése. Nem az az igazi cabrió. Csak a tető középső, fekete része kivehető. Máshol ezt targa tetőnek hívják, a Ferrai Spider-nek. A "combosabb" lökhárítóból és az oldalsó jelző lámpákból ítélve az USA-ból származhatott vissza az Öreg Földrészre.
Az autó a sorozat-függők jó ismerőse lehet. Robin Masters autója. Robin Masters a Magnum sorozat, sohasem látott gazdagembere, akinek a Ferrariját egy Magnum nevű magándetektív szokta használni...

Ferrari 308 GTS

Az autó a sorozat-függők jó ismerőse lehet. Robin Masters autója. Robin Masters a Magnum sorozat, sohasem látott gazdagembere, akinek a Ferrariját egy Magnum nevű magándetektív szokta használni... 
Ferrari 308 GTS

Több féle motorváltozattal készült. A közös bennük, hogy mindegyik V8-as motor volt. 2.0 literes, 3.0 literes és a későbbiekben 3.2 literes motorokkal is gyártották. Igaz ezeket már 328 GTS-GTB-nek hívták.
1975 és 1982 között gyártották őket.


Ez egy nagyon szép 2600-as Alfa Romeo Spider. Mondhatni egyedi gyártású karosszériával. A Touring cég kb. 2500 db-t készített ebből a változatból 1961-68 között.




Steyr FIAT 1400

 
Egy teljesen hétköznapi Steyr-FIAT 1400-as.
Egy kicsit olasz, egy kicsit osztrák.
Az '50-es évek végén készült Ausztriában.
Engem a Moszkvicsokra emlékeztet. De gondolom, nem az olasz mérnökök merítettek ötletet a "nagy Testvértől"...



Maserati Merak

  A Maserati Merak 1972-82 között volt gyártásban.
1972-ben a Maserati Citroen tulajdonban volt. Ezért ennek az autónak és a Citroen SM-nek sok közös eleme van. Például a 3.0 literes V6-os motor, vagy a Citroen-féle hidraulikus fékrendszer. 1977-től a DeTomaso tulajdonába került a gyár. Ekkortól a fékrendszer hagyományosabb lett és egy kisebb 2.0 literes V6-os motor is beépítésre került.


Maserati Merak
 

Maserati Merak






Folytatom a franciákkal:



Citroen DS 21 Break
 A kiállításon nem sok francia autó volt. Tulajdonképpen ami volt az szinte mind Citroen.
Itt a képen a Citroen DS (ID) Break változata. Ezt 1957-től, több féle motorral gyártották. Volt 1.9, 2.1 és2.3 literes motorral. Ez még az első generációs DS, amit kb.'67-68-ig gyártottak. Később néhány helyen módosították a karosszériát. Például az első lámpák duplák lettek, közös búra alatt. Na és a belsők együtt fordultak a kormányzás irányába.

Citroen DS 21 Break

Ezek az autók voltak, amelyekbe a Citroen másik nagy újítását (az első az elsőkerék hajtás volt), a hidro-pneumatikus rugózást beépítették.
A mai napig legendásak a kényelmükről az ilyen rendszerű Citroenek.
Na persze, a régebbiek legendásak ennek a rendszernek a szerviz igényéről is...

Citroen 2 CV "Kacsa"
 Ezt a kis autót még 1936 környékén tervezték. Gyártását nem sokkal később el is kezdték. A gyártást kissé visszavetette a II. világháború, a német megszállás. De a háború után nem sokkal folytatódott a gyártása, némileg korszerűsítve. Pontosabban folyamatosan korszerűsítve, a '80-as évek közepéig, amíg gyártották. Persze soha nem lett a legbonyolultabb, legerősebb, legszebb, luxus autó. Maradt aminek tervezték, egyszerű, olcsó, olcsón üzemben tartható, takarékos kisautó.
Állítom, hogy van akkora nimbusza, mint egy Rolls Royce-nak .

Citroen 2 CV "Kacsa"

 Állítólag tervezésénél főszempont volt, hogy egy francia paraszt, a legbiztonságosabban tudja vele a tojásait (mármint a tyúkjai által tojtat) a piacra szállítani. Ha úgy adódik, ugyan ez a paraszt meg is tudja javítani a két hengeres, léghűtéses járgányt. Én javítottam ilyet. Az AC pumpa membránt gumicsizma szárából vágtam ki. Állítólag évkig működött még.
A képen egy osztrák tulajdonban levő, kis szériás, ún. Scotish festésű változat van. Az autó felújítását sehol sem vállalták, csak nálunk, Magyarországon. Szerintem elég jól sikerült.
Citroen 2 CV "Kacsa" Pick Up
 Ő is egy Kacsa, csak már későbbröl. Szerintem átépített változat. Volt ugyan Kacsa furgon, de nyitott Pick Up-ról nem tudok. De ez jól néz ki.















Citroen DS 23 Pallas
 A Citroen DS 23 Pallas. Ráadásul nyitható, napfénytetővel. Talán látszik rajta, hogy a belső lámpák, együtt mozognak a kormányzott kerékkel.
Franciaországban hívják Istennőnek is. Franciául az istennő "dé esse", vagyis DS.

Most néhány japán autó következik, szintén nem sok volt belőlük kiállíva:




Datsun 260Z
  Nem vagyok a japán autók rajongója. Magam részéről "rizses kályhának " tartom őket. Persze, tudom nagyon jó autók. Ez a Datsun 260 Z is nagyon frankó sportkocsi volt a maga idejében.
Nagyon szépen volt felújítva. Szívesen birtokolnám. Még ha nem is kedvelem a japcsikat. De ezt igen!!!


Datsun 260Z


Datsun 240Z
 Az előző 260-as, 200 cm3-vel kisebb motorú változata volt. Ez is, mint a 260-as amerikai exportra készült. Kicsit markánsabb lökhárítók, a sárvédők oldalán elől-hátul oldallámpák, az USA előírások szerint.
Volt még a kiállításon egy európai kivitelű 280 Z is. Nem fényképeztem le. Majd nem ugyan így nézett ki.

Datsun 240Z

Érdekes a Datsun (ma már Nissan) felfogása a motorok terén.
Ebbe a karosszériába építettek 2.4, 2.6, 2.8 literes motorokat. Ez a 200 cm3-es lépcső minek?
De amúgy szép, sportos autó







Akkor most jöjjenek a németek:

Messerschmitt KR200
 A Messerschmitt KabinRoller a regensburg-i repülőgépgyár terméke. A háború után magához térő német gazdaságnak szüksége volt erre a kis járműre. Olcsón oldották meg az emberek közlekedést. Állítólag a II.világháború retteget vadász repülőgépének, a Messerschmitt BF 109-es alkatrészeit is felhasználták a gyártáshoz. Például a kerekeket. Szerintem ez nem igaz. Lehet, hogy valami másik repülőgép kerekeinek gumiabroncsa lehetett, de biztos nem a 109-esé.
A tandem ülés azért gondolom repülős hagyaték lehet.

Messerschmitt KR200



BMW Isetta
 Szintén a II. világháború utáni német autógyártás kezdeti lépéseit képviseli a BMW Isetta.
Tulajdonképpen olasz tervezésű, eredetileg az olasz ISO Rivoltta, németesített, BMW motoros kisautója. Az első ajtó nyitásakor kibillen a kormány oszlop is, a könnyebb beszállás miatt.
Motorja a BMW motorkerékpár gyártásából származó 250-esből származik.
1955 és 1962 között volt gyártásban. Utódja a sokkal kényelmesebb, modernebb, szebb BMW 700-as lett



BMW 700
És íme az utód, a BMW 700-as.
Ebben már 700 cm3-es boxer motor dohogott, az autó farában. Gondolom a BMW R70-es motorkerékpárból jött ez a motor.

BMW 502
A későbbi luxus BMW-k előfutára, az 1954-64-es időkből.
V8-as motorral.
Ha jól tudom készült EMW (Eisenacher Motoren Werke) néven is, kelet-Németországban. Bár ebben nem vagyok biztos...






BMW 7-es sorozat
Na hát ez az az autó, amelyikre én nem mondanám, hogy oldtimer. Ha jól szétnézünk, még fut egy-két ilyen nálunk és nem OT-s rendszámmal.
Hála a '80-as évek végén bevezetett adó- és vámkedvezményeknek.
Amúgy a '70-es évek közepétől gyártották.
Ez konkrétan azt hiszem a 735-ös volt.

BMW 2002
 1962-75 a BMW 2002-esek gyártási időszaka. A mai 3-as sorozat ükapja. Ma is kedvelik, Németországban külön klubja is van. Volt belőle 4 ajtós, azok a mai 5-ösök elődeinek számítanak.
Persze 75-ig több módosításon is átestek. Emlékszem, volt belőle nyújtott lámpás is. Az nekem nagyon tetszett.


VW Bogár
Hát ez egy szerintem elég jelentős átalakításon átesett VW Bogár. Kicsit Hot-Rod stílusban.
Mint tudjuk a '30-as években tervezte Ferdinand Porsche, egy kis bajuszos "úr" kérésére...
A Népautó nevet is tőle kapta. Már mint  bajuszostól. Jó pár hívét meghülyítette, részvényeket vásároltatott velük és autógyártásra fordította a pénzt, na meg az elkövetkező háborújára...  Ekkor készült az ős-Bogár is, ami, hogy-hogy nem hamarosan katona ruhában, Kübelwagenként élt tovább.

VW Bogár
 Fent nevezett, bajuszos úr, egy "kisebb" háborút is összehozott még. Csak 6 évig tartott, több millió áldozattal. Jobb lett volna, ha ez az osztrák finánc-gyerek inkább az autókkal foglalkozik. Vagy a festéssel...

Minden esetre ez az 50-es évekből származó Bogár nagyon jól néz ki, főleg a motorja. Kár, hogy nem egy beton-szaggató...






Karmann Ghia Cabrio
Bár mennyire is hihetetlen, ennek az autónak is az alapjai a Bogárra vezethető vissza.
A VW cég, karosszériás parter cége,a Karmann gyártotta, a Ghia formatervező cég tervei alapján.
Ez éppen a Cabrio változat.

Karnmann Ghia Coupe
Íme a Coupe változat. A felnikből és az oldalra benyúló indexbúrából arra következtetek, hogy valószínűleg az USA piacra szánták.

 
 
Porsche 911

Ez egy régebbi Porsche 911-es. Én 1970-72 körülire saccolom.


Porsche 911 Carrera
Egy Porsche 911 rally, vagy túra autó. Szerintem valamikor 1980 környékén gyárthatták. Az sem lehetetlen, hogy Carrera változat.

Itt most egy kicsit megszakítom a képes beszámolót, hogy emészthetőbb legyen a bejegyzés.