A "Tahi" után volt egy utam ismét a "Kaposvár"-ral és kaptam a beosztómtól egy ígéretet, hogy ha ezt az egy utat megcsinálom az "Öreglánnyal", mert senki nem akar beszállni rá, szarban van, Te meg Laci jól ismered a hajót, na szóval akkor oda tesz ahova én kérem. OK, megcsinálom és legyen a következő hajóm egy "madár", vagyis szárnyashajó. Becenevüket a jellegük miatt (szárnyas) és a neveik miatt (Sólyom, Vöcsök, Bíbic, Sirály) kapták. Felvetésemre enyhe fejrázás (nemleges irányba) és elnéző mosoly az arcon.. OK, akkor "Csiri-biri". Ez kis 800 LE vontatók (Mátra, Vérte, Mecsek, Cserhát)beceneve volt. Ezek 100%-os biztonsággal, csak Németországba jártak, tehát "méz-nyalósok". Na és a Cserháton volt a kedvenc főnököm, akit már említettem a "Szob"-nál. Paizs Laci bácsi, szerettem volna megint a bandájába tartozni. Fejrázás, elnéző mosoly. Nem ragozom tovább, végig jártuk az összes kedvelt típust, míg igenlő bólogatás a beosztó fejével, amikor megemlítettem, hogy egy új toló, lehetőleg cseh-típusú (TR-1000). Na szóval elmentem al-Dunára a "Kaposvárral", vártam az új hajómat. Persze miután hazaértem ohne új hajó, ohne hazamenetel, hanem: "-De jó, hogy itt vagy, még eléred a Volán-buszt futás le Dunaújvárosba és beszállsz a "Szekszárd" m/s-ra.
 |
| Szekszárd m/s |
Na mindegy, viseljük a következményeket. Vagy ahogy a Tanú című filmben mondta Virág elvtárs (Őze Lajos): "Pofonokat kapunk és pofonokat adunk, Pelikán elvtárs!" Tehát kifürödtem a koszból, felöltöztem és bebandukoltam a központba. Lejelentkeztem a beosztónál, hogy itt vagyok. Már a HÉV-en meg volt a koncepcióm a jövőmre nézve. Ha kirúgnak, 1. megpróbálkozom megint a tengerészeknél, 2. fogom a megtakarított pénzem, elbúcsúzom Anyáméktól és megyek külföldre, konkrétabban a Dél Afrikai köztársaságba. (Nem vicc, volt állásajánlatom oda!), 3. nagyobb merszem van inkább Németország, Hollandia felé disszidálni. 1989-ben ez még élő lehetőség volt. Szóval bementem a beosztóhoz és mondtam, tessék, itt vagyok, lehet kirúgni! Áhhh nem ezért hívtunk be! Hanem szeptember 25-i Nemzetközi Tengerésznap alkalmából Vezérigazgatói dicséretben részesültél. Itt van róla a papír, a pénztárban felveheted a jutalmad. Első döbbenetemben csak annyit mondtam: "-Ez tudtommal jelölés alapján történik. A "Kalocsáról" eljöttem, mert nem értettem egyet a főnökeimmel, "lázadoztam", "Tahi"-n, "Kaposvár"-on, "Csepel"-en keveset voltam ők nem lehettek. Szóval ki ki a f.... volt az aki engem jelölt? -Hát öreg pedig ezekről a hajókról, a gépüzemvezetők, a "Csepel"-ről még a hajóparancsnok és még én is..." Püfff a kirakatnak... -Hát akko' bocs, megyek a pénzemért és megyek vissza a hajóra, mert meló van. -Az jó, menjél, pakolj össze és menj haza. Letelt az idei munkaidőd. Ha a hajó visszajött a következő útjáról, visszaszállsz. De nem mint gépmester, hanem mint II.géptiszt. Aha, kezdtem érteni, hogy útközben a gépüzemvezető (továbbiakban GÜV) és a hajóparancsnok (HPK) miért érdeklődtek annyit a végzettségem után. Január elején már ténylegesen mint II géptiszt szálltam be a hajóra és kezdtem dolgozni.
 |
| Csepel süketfülke |
Ebből a hang- és hőszigetelt fülkéből ellenőriztük az egész hajó berendezéseit. Ez volt a szolgálati helyünk és pihenőnk. A képet a neten találtam véletlenül, nem én készítettem. Viszont a kezem munkáját látom rajta. A TV állványt-t Bence kollégámmal és az "Elekkel" csináltuk. Az "Elek" becsületes neve ugyan István volt, de mivel ő volt a hajó elektrikusa, tőlünk a keresztségben az Elek nevet kapta. Szintén mi csináltuk az ajtón keresztül látható "teakonyhát" is. valamint a TV alatti kis keret az én autórádióm felfogatója volt. Amikor az autómat otthon hagytam a kivehető CD-s rádió jött velem, elfoglalta a helyét a keretben és a szolgálati időt volt kellemesebbé tenni a hivatása.
A konyhának is meg volt a maga története. A hajó állandó szakácsnője Juliska, vagy közismertebb nevén a román-Julis (Aradi születésű asszony volt, aki román finánc férjével Turnu Severinben élt, de magyar hajókon dolgozott) állandóan kizavart mindenkit a konyhájából. Főleg minket, "olajos talpúakat". Se kávéfőzés, se rántotta sütés, semmi. A konyha az közönségtől elzárt terület volt... Ezért Elek barátommal csináltunk egy teakonyhát magunknak, amit apránként egész jól felszereltünk. Na ekkor kezdődtek a problémák. :-)
Mi hajnal 3-kor kezdtük a szolgálatot, 5-6 körül már éheztünk a reggelire. Saját konyhánkban nem egyszer a következő villás reggelik készültek: sonkás tojás (ujjnyi vastag házi, parasztsonkából), lepényhal filé molnárné módra, rántották legkülönfélébb változatai (a Best Of-volt a kolbászos-szalonnás-hagymás-gombás. Így egyben), különlegesebbnél különlegesebb bundáskenyerek (sajttal, sajt nélkül), melegszendvics variációk, sült krumpli és ami "betette a kertkaput" titkos konyhánk titkosságának, az egy szép nyári hajnalon megsütött, nem sok, kb. 150 db palacsinta... Nem tagadom, ennyit nem akartunk, de a hozzávalókat nagyon elmértük. Nyár lévén üzemelt a légkondicionáló, valami véletlen folytán a gépházi vészkijáratot nyitva hagytuk. Ez a légkondicionálás beszívásánál volt. A friss, finom palacsinta illatot a kormány állástól, a matrózkabinig szétvitte a légkondicionáló. Ebédnél döbbenten tapasztalták a kollégák, hogy a finom illatok alapján, gyomruknak prognosztizált palacsinta helyett, valami zöldséglevessel és valami tokánnyal kell megtölteniük palacsintára felkészített emésztőszervüket. Hangadók mindig voltak, Mami-nak (Juliskának) is meg volt a maga ellentábora. Ergo, többen fenyegetőleg követelték a palacsintát. Érett a lázadás. Ekkor töredelmesen bevallottuk titkos konyhánk létét és a maradék palacsintát megosztottuk kollégáinkkal, így rövid úton ismét béke honolt a hajón. Azt hiszem ez volt az első fejsze csapás a Mamitól, az én tölgyfám tövére... Ettől kezdve a személyzet nagy része "leszokott" a gépházba, kávéfőzés ürügyén, de sima "huszárrostélyos" partykat is tartottunk (huszárrostélyos=fokhagymás pirítós). Az amúgy is összekovácsolt csapat, még jobban összekovácsolódott. Ahogy mondani szokás, az éhség nagy úr! :-)
Szabad időnkben kemény kártyacsatákat vívtunk:
Bár mennyire is hihetetlen, a képen én is rajta vagyok, bár kicsit, nehéz csak úgy arcról felismerni.
Fekete bajuszos kollégám az "Elek". A palacsintás tettestárs. Sapkában a kis ember, Janika, a matróz. Ahogy magát szerényen emlegette: "-A pikkelyes fauna kifogásának legnagyobb művésze!" Én egyszerűen dilinyós horgásznak hívom az ilyet... Hihetetlen történetei voltak, valami 50 kg-os harcsa kifogásáról, valahol a Bodrogon. A fenevad több órás fárasztását Jókai Mór tehetségével mesélte. Valószínűleg igaz lehetett a történet. Akárhányszor mesélte, mindig ugyan úgy hangzott...
- Én kérek 5 dl boros kólát, a harcsának pedig egy málnaszörp lesz.
A történet ezen része ugyan mindig nagy tetszést aratott nálam, de egy kicsit kételkedtem benne. A képen tessék az arányokra figyelni. Én 180 cm magas vagyok, János, max. 165 cm, az általa kifogott jószág is kb. ekkora mérettel rendelkezhetett. Szóval a hanyag pultra dobás, valószínűleg külső segítséggel történhetett... Amiben 100%-ig biztos vagyok, hogy a boros kóla elfogyasztásához kifejezetten nem volt szüksége külső segítségre!
A fenti képek az akkor már nem Szovjetuniónak, talán FÁK-államoknak nevezett, mai Ukrajna, Uszty-Dunajszk kikötőjében készültek. Ez a hely egy "világváros" volt! Ebben a kijelentésben tessék érezni a paródiát. Nem volt itt semmi! Csak nádas, amerre a szem ellátott. Volt a nádason egy nyiladék, ahol a tengerre lehetett látni. Ott az öbölben rakták a bárkáinkba a vasércet, hatalmas úszódaruk, még hatalmasabb ércszállítókból. Volt, hogy sikerült engedélyt kapnunk a ruszki határőröktől és kimotorcsónakázhattunk a tengerre. Megnézhettük a nagy óceánjárókat, láttunk az öbölben úszkáló delfineket. Na és a hajó megveszekedett horgászai is kipróbálták szerencséjüket. Mikor milyen sikerrel...
Szóval nem vagyok biztos benne, hogy az NDK turisták, csak a berlini fal leomlása miatt nem jönnek már a Balaton mellé. Lehet, hogy ez a beszólás is eljutott a fülükbe és úgy vannak vele, hogy ha már mindenhol kemény valutával kell fizetniük, miért pont a Balatonban zabálja fel őket valami cápa. Akkor már trendibb, ha az Adriában eszik meg őket.
A dramaturgia: János haza megy Ildihez, beszél a zord atyával és Ildivel. Bocsánatot kér, kibékül és a szerelem folytatódik. Egyszerű népszínmű, semmi komolyabb, kétértelmű dologgal.
Rendező: Ha jól emlékszem 1 üveg Ballantines whiskey, némi bor és szódavíz keveréke.
A jelenet : Jánosunk a lakótér folyosóról betoppan a kabinba (Ildiék lakásába) és fennhangon ezt mondja: -Jó napot kívánok, X.Y. János vagyok, az Ildi barátja! Azért jöttem, hogy kibéküljünk.
Az Atya: -Takarodj ki a kabinból, Te sült-paraszt! Minden lakásba csak berontasz, semmi csengetés, vagy kopogás?! Ki nevelt téged? Na kifelé, kezdjük elölről, de előtte egy fröccsöt!
Fröccs le! János ismét ki a folyosóra.
Csapó 2, János bocsánatot kér, másodszor:
Az ajtón 3 erőtlen kopogás hallatszik. Bentről semmi válasz. Ismét kopogás. A zord Atya (miután ismét megivott egy fröccsöt) odaugrik a kabin ajtóhoz, feltépi azt és 2 méteres termetének megfelelő, sztentori hangon ráüvölt megszeppent Jánosunkra: - Mi van??? Válasz jő, halkan, elhalóan: - -Jó napot kívánok, X.Y. János vagyok, az Ildi barátja! Azért jöttem, hogy kibéküljünk.
Atya: -Az Ildi?! Az nincs itthon! És azon mód teljes erővel bevágja az ajtót János orra előtt.
Néma csönd, majd pár másodperc után egy síri hang az ajtó túl feléről:
-Naaaaa, Géééézaaaa! Játszuk már úgy, hogy itthon van!!!
Én ezek után kb. 1,5 métert zuhantam a matrózkabin felső ágyáról, ahonnan eddig figyeltem a színházi próbát. Nem, ezt nem lehetett röhögés nélkül kibírni...
Óhhh, boldog szép idők. 20 évvel fiatalabban és kb. 30 kg-mal könnyebben.
Ez valahol Reni környékén, Ukrajnában készült.
Mint látható a képen, a fedélzeten levők ingben polóban.
A "Csepel"-ről 1991-ben ki kellett szállnom. Volt egy kevés köze hozzá a szakácsnőnek is... Spongyát rá.
 |
| Csillag m/s |
A beosztóm azt mondta, kell egy kis önállóságot is tanulni. Ekkor szálltam be életem második személyhajójára a "Csillag"-ra. Leánykori nevén: "Vörös Csillag". Érthető a névváltozás. 1991-ben a vörös szín már erősen kifakulóban volt...
25 méteres kis hajócska volt. Igen hosszú járaton voltam vele. Bp.-Lánchíd-Margit-sziget közepe-le a Közgáz-ig és vissza a Lánchídhoz. Napjában 5-6szor. Ha nem esett az eső! Ha esett, akkor aznapra vége a járatnak. Én még életemben nem lestem annyira az eget és vártam az esőt. Nem volt rossz a hajón, a pénzem is meg volt, de valahogy rangon alulinak tartottam ezt a "ladikot".
 |
| Maros m/s |
 |
| Sajó m/s |
Hát két hét múlva meg is lett a "kívánságom", egy nagyobb hajó. Na nem sokkal nagyobb! A "Maros" m/s 1961-ben épült, még vontatónak. 1974-ben építették át a képen látható tolóhajónak. 21 méter hosszú és 400 LE-s kikötői tolóhajó vagyis boxerhajó lett belőle.
A hajó Dunaújvárosban, a Vasmű kikötőben dolgozott. Éjjel-nappal, a személyzet 12 órás váltásban, hozta-vitte a Dunáról a kikötőbe és fordítva, a vasérces és az üres bárkákat, uszályokat. Soha nem láttam tisztának...
Egy hónap után átkerültem a "Sajó" m/s-ra. A típus megegyezett a "Maros"-sal. Szintén 1961-ben épült és 1974-ben lett átépítve.A "Sajó" Budpesten a Csepeli Szabad kikötőben dolgozott. Attól eltekintve, hogy nem volt valuta napidíj, nem volt rossz dolgozni rajta. De azért ennél többre vágytam, vissza a nagy vonalhajókra, amik külföldre járnak. Egyszer, az újpesti "roncstemetőből" lehozták a "Kaposvár" m/s-t Csepelre. Nekünk kellett a nyílt Dunáról a kikötőbe vinni. A hajóvezetővel épp azon tanakodtunk, mit akarhatnak ezzel az öreg dzsunkával? Csak nem akarjál elindítani al-Dunára? Most? 1991 augusztusában, amikor már a szerbek és a horvátok egyre durvábban lövik egymást?
Na mondom én sem lennék annak a helyében, akinek ezzel kell lemennie al-Dunára! Nem lennék? De! Lettem! Már másnap, hogy bekerült a kikötőbe, kaptam a telefont, hogy szálljak át a "Kaposvár"-ra, II.géptisztnek. A hajó már majdnem egy éve állt az újpesti "lomtárban", lepusztulva, szárnyaszegetten. Kaptunk rá 4 napot, hogy mozgás képes állapotba hozzuk és elinduljunk vele al-Dunára. Hááát, nem ragoznám... Olyan két és fél hónapos utam volt vele, hogy amikor november közepén hazahoztak minket Moldova Veche-ről, autóbusszal, azt mondtam, hogy én az idén be nem teszem a lábam olyan hajóra amelyik elhagyja Budapest területét!
 |
| Rákóczi m/s |
Volt ezen a "Kaposvár"-on minden! Meglőtték a hajót a szerbek, vagy a horvátok. Végeredményben tök mindegy ki volt. Ha lőnek az emberre, az kifejezetten nem élvezetes. Lent ragadtunk Romániában, a családjaink nem tudtak rólunk szinte semmit, mi sem róluk. Még egy kisebb lázadás, sztrájk féle is volt a hajón. Úhhh, nagyon elegem lett arra az évre a hajózásból. A beosztó meg is értette az érveimet és behajózott az egyik Budapesten javító nagy személyhajóra, a "Rákóczi" m/s-ra.
A hajó márciustól-novemberig Németországban, Passau-ban állomásozott. A német Bayerischer Lloyd cég bérelt. Nagyon kedvelt és kívánt hajó volt. Ezen minden behajózással töltött nap kemény valutás volt! Az egy szezonban kiemelkedően jó pénz volt! Hát erre kerültem én, de csak a javítás idejére... De legalább nem kellett a háborús övezetbe hajóznom és Karácsonykor is otthon lehettem! Fenti kép érdekessége számomra, hogy bár 2002-ben készült, de a későbbi jövőm is látszik rajta. 2006-2008 között a háttérben látható, ún. Spenót-ház, újjá épített változatában dolgoztam. Úgy néz ki, engem ez az átépítés minden hol üldöz...
A hajón a következő év márciusáig dolgoztam, amikor a "törzsszemélyzet" visszaszállt, mi javítósok ki. Ők meg mentek a (általunk) frissen felújított hajóval nagy pénzeket keresni Németországba. Hiába na! Nekünk magyaroknak még 1992-ben is nagyon kellett tanulnunk a demokráciát. Mint ahogy a mai nap is...
Volt egy rövidke intermezzo-m a "Szekszárd"m/s-n, javítás idejére.
 |
| Rendező-I |
 |
| Hernád m/s |
A 3.nap délben jelentettük, hogy a hajó üzemkész, munkára képes. Semmi tűzijáték, semmi vállveregetés. OK, holnap megy a személyzet többi része és dolgozhattok.. Ez a hajó is rokonságban van a már említett "Sajó"-"Maros" típussal. Azok is ilyenek voltak, ebből lettek átépítve. A vontató beceneve régen az volt, hogy "Mici-sapkás". A kormány állás formája miatt. Nem volt rossz kis vontató, de engem nagyon zavart a billegése. Nem, nem voltam tengeribeteg. De a kormányállás egyik felirata a számomra nagyon idegesítő volt: "Teljes erőnél a kormányt 20°-nál nagyobb szögben kitéríteni TILOS! Borulás veszély!" Hááát, amikor a Fortuna szállodahajót a Népsziget csúcsán levő próba pontonra vontattuk, egy gombóc volt a torkomban, amikor a "Hernád" kifordult az öbölből, a nyílt Dunára. Nem szégyellem, amikor a kis hajó elkezdett dőlni, én szépen leóvakodtam a kormányállásból a fedélzetre. Ha borul, akkor onnan könnyebb a vízbe ugrani. Nem én vagyok a kapitány, nem nekem kell utolsónak elhagyni a hajót. De mentségemre legyen mondva, akkoriban egy nagyon csinos-szép lánnyal jártam. Voltak még terveim a jövőre nézve... Igaz, hogy lettek is, de nem vele!
Április közepén meglátogatott a hajón 3 cimbora. Őket már a középiskolából is ismertem. Akkor végeztek a Lékaiban, amikor én kezdtem ott. A hajón, a látogatásuk célja is kiderült. Nagyon faggatództak, hogy hány hónapot tudnék igazolni mint II.géptiszt. Előkaptam a hajós könyvemet, kiderült, hogy több mint 24 hónapot. Jött is a kérdés: -Nem jössz velünk az I.géptiszti vizsgára. Rövid gondolkodási időt kértem és 3 perc múlva rávágtam, hogy DE! Május elején volt a vizsga, kértem 1 hét tanulmányi szabadságot, meg is kaptam. Sokat kirándultam aktuális barátnőmmel, rendbe raktam a kocsimat és tojtam tanulni... Nem részletezem, de az előbbiek ellenére is sikerült a vizsga. Jó, a kérdések kihúzásánál szerencsém is volt. De kit érdekelt? Megkaptam az I.géptiszti oklevelet, ettől kezdve nekem már nem kell sok és GÜV leszek! Ja csak 4 évet kellett várnom...
 |
| Sólyom I |
Megint ez a rohadt 4-es... Miután a sikeres vizsgát megünnepeltük a srácokkal a Szerb vendéglőben, mert nekik is sikerült, és másnap délutánra elmúlt az ünneplésből kifolyó (és a sligovicás üvegből eredő) fejfájásom, ismét jelentkeztem a "Hernád"-on. Helló srácok, holnap jövök! És nem mentem!!! Mert este 7-kor telefonált a főnököm, hogy Laci, meg van már az I-osztályúd? Igen! A kezedben van, vagy csak sikerült a vizsga! A kezemben van. Fasza! Akkor holnap reggel jelentkezzél Újpesten, a hajójavítóban, reggel 8°°-kor a Sólyom I szárnyashajón. Ott leszel I.géptiszt. Éjszaka megcsinálják a motorcserét, reggel indul Bécsbe, menetrendiben. Kirááály, végre!
 |
| "Rákóczi" Passauban |
Ott is voltam egészen június végéig, amikor ismét hajót kellett váltanom. Egy hónapra be kellett szállnom, a "Rákóczi"-ra, Passauban. Megmondom őszintén jogosnak éreztem, hogy ott legyek rajta. Egész télen javítottam, egy hónap nekem is jár mézes bödönben! Sokat nem tudok mondani róla, Napi két járat, Passau-Jochenstein között. Rém unalmas volt. Tulajdonképpen egy turisztikai értéke volt a hajónak. Ausztria még nem volt az Unió tagja. A hajó elindult Passau-ból és félúton kinyitott a fedélzeti vámmentes bolt. Ekkor lerohanták a németek a boltot és mivel a cumizó csecsemőtől kezdve, a mobil lélegeztetőn levő dédnagyanyáig mindenkit elhoztak a rokonságukból, akinek a számlájára vámmentes cigit lehetett venni... Baromira nem érdekelte őket a táj, a Duna szépsége, a zsilipelés érdekessége, a fedélzeten rendületlenül zenélő cigány-kvartett muzsikája, csak a business. Ekkor tanultam meg a cigányoktól játszani a nagybőgőn. Konkrétan snapszerozni. Próbáltam a cimbalmon is játszani, de annál a húrok között lepotyogtak a kártyalapok... Sajnos a cigány zenében ismeretlen a zongora. Egy jó hangverseny zongorán akár kirakós römit is tudnék játszani.
 |
| Visegrád m/s |
A '92-es év elég kis vízállással örvendeztetett meg minket. Alig volt teherforgalom a Dunán. Sajnos a "Rákóczi"-ról csak a "Visegrád"-ra tudtam beszállni. Budapest-Esztergom viszonylatban. Eddig sem szerettem a személyhajókat, itt csak még jobban megutáltam. Pedig a büfét is mi üzemeltettük és a haszon a miénk volt. Még is! rettentően örültem amikor kiszálltam róla. Utána ismét a "Csepel"-re szálltam vissza, ahola következő év kora tavaszáig voltam.
 |
| Tisza m/s |
A fedélzeti tiszti állományt sikerült olyan ügyesen összeválogatni, hogy egy frankó, hatalmi villongásokkal, piszkálódásokkal, szemétkedésekkel teli út lett belőle. A MAHART is úgy gondolta, hogy erre formációra még nem elég érett a tiszti gárdája.
 |
| Tisza m/s |
A hajó 1973-ban épült Berlin keleti felén.
800 LE-s mokány kis tolóhajó. A beceneve, nem tudom miért, Mamula volt.
A színes képen az 1999-ben történt átépítése után látható. A kormányállása emelhető lett, a főgépeket lecserélték 2x750LE-s MTU-kra.
 |
| Ipoly m/s |
Mivel a "Tiszán" sikerült "összekülönböznöm (szóban) az első tiszttel, a beosztóm, közös megegyezéssel az "Ipoly"-ra hajózott be. Én ezeket a behajózásokat "javító-nevelő munkának" neveztem. Volt egy érzésem, hogy az úgynevezett "szopatás" volt a felém irányuló célja. A közös megegyezés is, tulajdonképpen egy vita volt a beosztó irodában, ahol az igazamat akartam megvédeni egy fedélzeti tiszttel szemben. Esélytelenül. Nem véletlen a mondás: a hajón isten után az első a kapitány. Az az igaz amit ő mond.
Sovány vigasz volt a számomra, hogy az "Ipoly"-on eltöltött 4(már megint 4) hónap után az én állításom igazolódott be. Még bocsánat kérés is volt. Hát kösz! Én szívtam az "Ipoly"-on 4 hónapot, nem Te!
 |
| Ipoly m/s |
 |
| Ipoly m/s |
Annak ellenére, hogy a határt nem hagyta el és valutás napjaimat sem szaporítottam rajta, nem volt rossz dolgozni a hajón. De ezt csak a személyzet többi tagjának tudtam be.
Az utolsó 2 hetemben visszajött az eredeti hajóvezetője, de különösebben már nem zavart. Tudtam, hogy ki fogok szállni. Sőt azt is tudtam, hova megyek! És már előre örültem neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése