2012. április 30., hétfő

Hot Wheels Elite - Ferrari 250 GT Berlinetta Lusso - "Steve McQueen" (1963)

Most egy érdekes, mondhatnám, rendhagyó Ferrari-ról készítettem egy bemutatót. Nem is az autó maga, az ami érdekes, hanem inkább a színe, története és kapcsolata a filmiparhoz.
Lássuk akkor, az 1962 és 1964 között gyártott, Ferrari 250 GT Berlinetta "Lusso" történetét és modelljét. De szokás szerint előbb a kor, amelyben született.





1962
február 3. – John F. Kennedy-kormánya meghirdeti a Kuba elleni gazdasági embargót – havannai szóhasználattal: a blokádot.
február 13. – az első magyar Ki mit tud? adása az MTV-ben. nyertesei Hacki Tamás füttyművész (jelenleg úgy tudom Regensburg-ban gégész orvos), valamint Kern András. A helyezettek közt volt még Koncz Zsuzsa és a Metró együttes (Sztevanovity Zorán és Dusán, valamint sokan mások...)
február 20. – John Glenn amerikai űrhajós a Friendship 7 fedélzetén háromszor megkerüli a Földet.
július 3. – Franciaország elismeri Algéria függetlenségét.
október 14. – Megkezdődik a kubai rakétaválság, a világot atomháború fenyegeti.
október 22–november 21. – Amerikai blokád Kuba ellen: karib-tengeri válság.
október 28. – Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár bejelenti, hogy visszavonják Kubából az atomrakétákat. Lezárul a kubai rakétaválság. Nos, ha belegondolunk, hogy tényleg egy atomháború, sőt egy 3. világháború is fenyegette a világot, hálás köszönet érte! Főleg Hruscsov "elvtársnak", ennek a sült-parasztnak, aki állítólag 1960-ban az ENSZ közgyűlésen a cipőjével verte a szónoki pulpitust, hogy csendet teremtsen. Egy ilyen sutyeráknak igen csak vibrálhatott a keze azon a "bizonyos" gombon...
november 30. – U Thant burmai diplomatát megválasztják az ENSZ harmadik főtitkárának. Ezt csak azért írom be, mert sokszor kérdezik a nevét keresztrejtvényekben.
Megalakult az Omega együttes. Aki nem ismerné őket:

A tudományos életben is jelentős felfedezések történtek, az egyik épp egy magyar vonatkozású ünnepnapon: március 15.: az -Ξ--hiperon (olv. „anti-kszí-mínusz-hiperon”; ld. barionok) nevű új (bár már régóta megjósolt létezésű) elemi részecske első detektálása amerikai-európai együttműködéssel. Sőt, ha ez nem lett volna elég július 18-án az új és rendkívül instabil, ideiglenesen „ξ*-nak” (olv.: „kszí sztár”) nevezett elemi részecske felfedezése. Fogalmam sincs mire valók ezek a biz-baszok, valószínű, hogy fontos szerepük van a Világegyetemben, sőt talán a mi létezésünkben is, tehát meg kell említeni őket! Jó tudni, hogy vannak! Ha nem is látjuk őket soha...
Súlyemelő Európa-bajnokság Budapesten. A magyar aranyérmesek – Földi Imre és Veres Győző – egyben a sportág első magyar Európa-bajnokai. Csak, hogy emlékezzünk rá, hogy nem csak vizilabdában voltunk-vagyunk nagyok!
február 6. – án megszületik Axl Rose, rockzenész, a Guns N’ Roses énekese, frontembere. Aztán 24 év múlva "elsikítja" nekünk a "Welcome To The Jungle"  számát. Ami nekem nagyon tetszik.
február 22. –én született Steve Irwin, ausztrál természetkutató, „a krokodilvadász”, sajnos ő, egy hirtelen felindult tövises rája véletlen szúrása következtében, 2006-ban elhalálozott. Pedig az állatok szeretetét roppant népszerűen tudta közvetíteni a világ felé.

1963
április 5. – Forródrótot létesítenek a Fehér Ház és a Kreml között.
június 23. – John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök németországi látogatása során kijelenti: „Ich bin ein Berliner!" azaz berlini vagyok!. Hmmm, akkor hogy nyerte meg az USA-ban az elnökválasztást?
augusztus 28. – Martin Luther King elmondja Van egy álmom… kezdetű beszédét.
november 22. – Merénylet John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke ellen Dallasban (Texas). Hát szegényt Isten nyugosztalja... Sokra ment a berlini létével...
november 30. – Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.
Valentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa Föld körüli pályára áll a Vosztok–6 űrhajóval
A Ganz-Mávag elkezdte a V43 sorozatszámú villanymozdonyok gyártását, szilícium egyenirányító felhasználásával, külföldi licence alapján.
Na, ha már Ferrari (Cavallino Rampante), essék szó a lovakról is! Imperiál megnyeri a 41. Magyar Derby-t. Aki nem tudná ő egy ló volt. Nem volt akkora felhajtás körülötte, mint Overdose körül. Ő csak futott-nyert-futott-nyert... 25 futamon indult, ebből 20-at nyert. 5 évesen kiöregedett a versenysportból. Nagy dolog! 1989-es haláláig 531 utódot nemzett. Valljuk be, ez azért nem semmi egy "nyugdíjastól"!
március 27. – Quentin Tarantino amerikai filmrendező. Valahogy nagyon bírom a filmjeit. Persze a Nr1. a Pulp Fiction. Állati "fejlövött" filmrendező.
május 31. – Orbán Viktor politikus. Hmmm, ezt az eseményt nem kommentálnám... Döntse el mindenki, hogy jó ez neki, vagy rossz. Csak megjegyzem, hogy az 1961-es Ferrari 250 GT SWB leírásánál is említettem, egy hasonlóan "áldásos" születést...
május 5. –én hunyt el Kármán Tódor, gépészmérnök, az aerodinamika és az űrkutatás kiemelkedő alakja. Apróságnak tűnik, de nem az! Az ő forradalmi ötlete tette sikeressé a DC3-as repülőgépet és az USA későbbi űrrakéta programjában is jelentős szerepe volt.
október 10. – halt meg Édith Piaf, francia énekesnő, a Veréb.
Wigner Jenő magyar származású  fizikus fizikai Nobel-díjat kapott, az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért. Na kérném szépen, Ő biztos értette az 1962-ben felfedezett atomi-bigyuszokat. Talán ezért is Ő kapott Nobel-díjat és nem én, vagy más...

1963-ban, a bemutató szempontjából történt még egy esemény. Egy Steve McQueen nevű színész, betért a feleségével egy los angelesi Ferrari kereskedésbe, és megrendelte a metál gesztenyebarna (Marrone Metallizzato) színű, beige bőr kárpitos Ferrari 250 GT Berlinetta "Lusso"-ját.


Steve McQuee 1930-1980 
 
Steve McQueen (1930-1980)
USA színész és producer. Korának "női bálványa" volt.
Sok jó filmben láthattuk. 
 











A 7 mesterlövész

Ismertebb filmjei: A 7 mesterlövész,  A nagy szökés, A Thomas Crown-ügy (a Pierce Brosnan-os már felújított változat volt!), 
San Franciscói zsaru (Bullit nyomozó),








Le Mans
Le Mans, Pillangó, Pokoli torony. Természetesen a teljesség igénye nélkül készült a felsorolás. 






 






Főhősünk a civil életben rajongásig szerette a motorkerékpárokat és az autókat. Különösképp a verseny autókat. Több filmjében is saját maga vezette a szerepéhez tartozó géperejű járműveket. Bár állítólag a Bullit szerepben, a zöld Mustang-ot nem ő "kergette végig" San Francisco utcáin. De a Le Mans című filmben tudtommal a Porsche versenyautót több jelentben ő vezette. Mint később kiderült, 1980-ban bekövetkezett halálát is ez okozhatta. A forgatás alatt viselt, azbeszt tartalmú versenyruházatnak tulajdonították, hogy tüdőrák fejlődhetett ki nála. Kár érte, jó filmjei voltak!

 

Az autó


A típus, a Ferrari cég utolsó, 250 GT sorozatú, utcai autója volt. Felmenői közt ott van az 1961-es Ferrari 250 GT Berlinetta SWB, a rövid tengelytávú GT kategóriájú autó, de egyesek az 1962-es Ferrari 250 GTO-t is a "rokonai" közé sorolják.




Lusso-nak nevezték az adattábláján lévő GT/L rövidítés miatt, egy szó, melyet a márka kedvelői hoztak létre és amely oly híres lett, akár  Tour de France vagy a Daytona.
De luxusról szó nem eshet! A hely épphogy 2 emberre lett kialakítva, a csomagokat a sportülések mögött lehet elhelyezni. Beszálláskor előnyben voltak a fiatalabbak és a karcsúbbak, hiszen az ülések háttámláit nem lehetett állítani. 
A műszerfal matt fekete bőrrel van bevonva, de ezen kívül szinte semmi. Egyhangúságával azonban nem mindenki értett egyet. Szépsége, karcsú, lendületes vonalai, harmonikus összjátéka az egyenestől a kerekig. Sok üveg, egy szép "híddal", ami a hátsó üveget választja el a kicsi, oldalsó háromszög ablakoktól.
Azonnal felismerhető, mint mindegyik Pininfarina tervezésű Ferrari.
A Lusso egyszerre vékony, karcsú és szexi! Remekmívű kialakítás, amely párosult a tökéletes aerodinamikával. Tökéletes ötvözete a kerek farú SWB-nek és a "cut off"  farú GTO-nak.
Könnyű, vékony oszlopokkal támogatott tető és bőséges üvegfelületek jellemzik a vonalvezetését.
Ennek meg is lett a hatása. Amikor 1975-ben a zsűri a 60 legattraktívabb autóról
1903-ig visszamenőleg szavazott, a kaliforninai New Port Harbor Art múzeum kiállításához,
a Ferrari 250GT/L nem maradhatott ki. 
1962 októberében megérkezett a Párizsi autószalonra, Battista Pinifarina kíséretében.

A Lusso azonban nem rejtegethette származását.A Berlinetta SWB -vel való rokonsága szinte az arcára volt írva. Annak alapján készült a hegesztett alváz, habár kisebb átmérőjű csövekből, amiken a motor menetiránnyal megegyezően helyezkedett el a helytakarékosság végett. A GTO-tól jött a Watt-kapcsolás, ami a differenciálházat a futóművel összekapcsolta. 

A motor pedig a Berlinetta és GT 2+2-séhez hasonló tendenciákat produkált. 
A motor, ami, ugye mondani sem kell, a Colombo-féle 3000 cm3-es motorcsalád tagja. A maga tipikus ismertető jegyeivel. A hengerenkénti 250 cm3 lökettérfogattal, a V12-es 60°-os motorblokkal, a 3 db Weber karburátorral. Teljesítménye, 250 LE, 7000 1/min fordulat mellett.





A Lusso elidegenedése, a "hangszerelésén" is megmutatkozott, eltért a normálistól.
A sebesség- és a fordulatszámmérők jobbra lettek kitolva, egy kis "parcellában", a kapcsolók és a sebességváltó fölött, kis szögben a pilóta felé állítva, így megkönnyítve azok szemmel tartását. Öt, másodlagos jelentőségű mérőórát helyeztek el a majdnem függőlegesen álló Nardi - kormány  mögé. Megjegyzem, én mint gépész, ezt az ergonómiát helyeslem. Persze, első sorban a motor paraméterei legyenek szem előtt, utána az egyéb. Na jó, ezt azért hülyeségnek tartom. De érdekes ergonómiai elképzelés.



Az amerikai szakfolyóirat, a Road&Track, ami a Lusso-t később, 1969 júniusában, a klasszikusok rangjába emelte, bejelentette hogy a 250 GT-motor tipikusan vibrál 3700 1/min fordulatszámon.
Panaszkodásra azonban 1964 óta nincs lehetőség. 1964-ben, a "Lusso" gyártásának befejeztével, véget ért az utcai 250-es GT-k tradiciója. A "Lusso" volt az utolsó, de nem a legalacsonyabb rangú utcai GT ezzel a motor típussal.
Az autó néhány adata: 1962 és 1964 közöt gyártották. Összesen 354 darab készült belőle.
Motorja a Giacchino Colombo által tervezett, V12-es, 60°-os, 2953 cm3-es blokk, 3 db Weber 36 DCS karburátorral. Sebesség váltója 4 sebességes, szinkronizált váltó.





Az autó, hegesztett acélcső alvázas, Pininfarina tervezésű, Scaglietti gyártású karosszériával.
Elől független kerékfelfüggesztés, dupla lengőkarokkal, tekercsrugókkal, hidraulikus lengéscsillapítókkal.
Hátul merev tengely, félelliptikus laprugókkal.
Fékrendszere, hidraulikus, mind a négy keréken tárcsafékekkel.



A tengelytávja 2400 mm
Külső méretei (Hossz x szélesség x magasság): 4410x1750x1290mm
Összsúlya: 1363 kg
Max. sebessége:240 km/h
Gyorsulása 100 km/h-ra: 8,2 sec.









Néhány érdekesség, Steve McQueen Ferrari "Lusso"-járól: A művész egyes adatok szerint 1967-ig birtokolta az autót. 1973-tól egy Tom Sherwood nevű illető tulajdonában volt. 1995-ben egy Michael Regalia nevű ember kezd el alkudozni Sherwood-dal, az autó felújítása érdekében. Az "alkudozásuk 2 évig tart. 1997-ben szerzi meg a tulajdonjogát Regalia, majd 2000 végén kezdi el az autó felújítását. Az autót teljesen szétszerelik az állapot felmérés érdekében. Ekkor derül ki, hogy "gépészetileg" is, de a rozsdásodás szempontjából is teljesen rendben van az autó. Ezek után, ha lassan is, de elindul az autó újjá építése. Ez 2006-ra készül el. Tudtommal 2007-ben került egy aukciós ház árverésére, ahol 800.000 és 1. 200.000 $ kikiáltási és leütési ár közé kalkulálták az árát. Az árverésen végül 2.300.000 $-ért kelt el.


A modell

A modell gyártója a Hot Wheels Elite, annak is a "Ferrari Stars Collection" sorozatában dobták piacra.
A plüss nagy fehér cápa ("Plüssius" Carcharodon Carcharias) nem része a modellnek! De egy érdekes párhuzamot csak most vettem észre! Ismerve a "Lusso" külméretét (4,4m-es hossz) és ismerve a "Nagy Fehér" átlag 4-4,5 méteres hosszát, megállapíthatjuk, hogy a plüss cápa is kb. 1:18-as méretarányú!




Nem hibátlan modell, sajnos. De én tudok élni a hibáival. Főleg, hogy erről a szép autóról más nem csinált 1:18-as méretarányú modellt.
Ahogy a leírásban is szerepelt, az SWB-vel való rokonsága "az arcára van írva". Szinte mosolyog róla.


Nem mondom, a piros színű autókat sem könnyű fotózni, de ezt a maroon-t sem olyan egyszerű.
Nem igazán barna, ráadásul metálos is.
A ma divatos "föld színű" autók közt sem látni hasonlót. Gyönyörű!




Megpróbálom "körbe forgatni" a modellt. Hogy is volt az autó formájának leírása? Karcsú és szexi!
Hát, szerintem is az! Szexi! nem tudok rá jobb kifejezést.
Az eredeti autó hasonló, oldalnézeti képével összehasonlítva, látható az egyik hibája a modellnek. Sajnos, a hátsókerék méretét, szerintem "elszúrták". A modellen erősen "ballonos".
A lényeg, hogy a karosszéria szép, arányos vonalait szépen adja vissza. Szembetűnő a tetőoszlopok filigránsága, a tető szép "boltíve".










Sokan kritizálják és joggal a HW Elite elképzelését az oldal ablakokról. Nagyon sok  modelljüknél félig leeresztett állapotban van az üveg. Első ránézésre jópofa, vagány gegnek tűnik. De jobban belegondolva nagyon nem jó ötlet. Az ajtó nyitását segítené első látásra, de nem! Vékony fólia szerű, sérülésre hajlamos alkatrész. A másik problémám vele, hogy vitrinben, jobban porosodik a modell belseje.

A "Lusso" teleablakoz kapott. Kicsit egyszerűsített, 2 dimenziós, fotómaratott kerettel, de legalább zárt állapotút. Kicsit egyszerűnek tűnik a megoldás és az is.



De még mindig jobb, mint a sima Foundation változat öntvénybe mart, ál-ajtókerete. 










Egy érdekes nézet a modellről. Furcsa a farrész, hogy is mondjam, "szopottsága". Sajnos az eredetiről nem találtam felülnézeti képet. Szerintem a modellnél kicsit eltúlozták az elejének a szélességét és a hátuljának a keskenységét. Csak sejtem, hogy az 1:1 méretek 18-adára kicsinyítését szolgaian követték. Ez viszont 1:18-as méret arányban ezt a "túlzó elkeskenyedést" okozta. Lehet, hogy érdemesebb lett volna 1-2 mm-t csalni, az arányok megtartása miatt.
Mindezek ellenére a fara is szép az autónak. A kipufogó csövek piros betétjét nem igazán tudom "értelmezni". Vajon az eredetin is pirosra volt lakkozva? Vagy milyen technológiával idézték elő a piros látványt? Főleg milyen hőállóságú technológiával? Na és minek? Előbb-utóbb úgyis feketére kormozódik. Még egy Ferrarin is...










Nos, ahogy mondták: az SWB-vel való rokonság az arcára van írva.
Szépen kidolgozott lámpák. Bár mintha a fő fényszórók foncsorozása ferde lenne. De szép akkor is!
Na és ettől a barna színtől összefut az ember szájában a nyál!
Hmmm, de megennék egy kis csokit...
Az is tény, hogy Elite, rácsban "nagy". Ez nem az én megállapításom, máshol olvastam. De egyet kell értenem a kijelentéssel.
A fotón kicsit furcsa a fölső részben a fekete csík. Olyan mintha rés lenne ott. Jelentem, megnéztem! Nincs rés! A képen ez fényjáték. A rácsnak van egy kis domborúsága, a fekete csík a képen árnyék. Kéretik elnézni, nem vagyok profi fotós, nincs profi felszerelésem.
A hátsó kerekekkel ellentétben, én az elsőkkel meg vagyok elégedve.
Innen nézve nincs az az "aránytalan" elkeskenyedés. Naná, az orr rész eltakarja.
De olyan szép, mosolygós ábrázata van ennek az autónak!


























Itt egy kicsit jobban szembetűnik a lámpa foncsorozások ferdesége. Lehet, hogy ez csak egyedi és csak az én modellemen van így.
Mondanom sem kell, nyílik mindene.










 
A kormány keréken látszik, hogy a Foundation változat "okosítása". Kicsit egyszerű és nem is túl szép. Az igazi kormány azért egy klasszikus Nardi.
Ebben a műanyag "remekben" én bizony nem látom az eredeti Nardi-kormány szépségét.






A motortér környéke nekem tetszik. Nem a többi prémium gyártó (CMC, BBR) csilli-villi motortere, de ezért a pénzért, mondhatni tökéletes!









Utastér szépen plüssel kárpitozva, visszaadva az igazi utastér szőnyegezésének érzetét.
Na és lám-lám a középre helyezett fő műszer egység is szépen kidolgozott.
Viszont a képen szembe tűnő az oldalablak pengevékonysága. Van olyan modell, ahol az oldal ablak el is áll a karosszériától. Ezen is elállt. De nem túl erőszakos, ésszel végrehajtott hajlítással könnyen rendbe hozható.
Több Ferrari modellnél láttam, hogy az üzemanyag betöltő nyílás, a csomagtartó belsejében van. Nem tudom miért volt jó ez? Szerintem még tűzveszélyes is. Lényeg, hogy a modell akkor sem fog kigyulladni! :-)
A karosszéria méretéből azt gondolnánk, hogy 4 személyes, vagy legalább is 2+2 üléses. De nem, ez bizony csak 2 üléses sportkocsi volt. Kárpótlásul a kimaradt ülésekért és a kis méretű csomagtartóért, amiben ráadásul még üzemanyag betöltő nyílás is van, az ülések mögött van hely egy-két bőröndnek. Legalább nem lesz büdös a cucc, ha tankolásnál kifröccsen a benzin.
A már emlegetett GTO örökségű "cut off", vagy ahogy a Hartmut Lehbrink - Rainer W. Schlegelmilch: Ferrari című könyvében írják: "cut off Kamm" far kiképzés. Bár a kerekség(segg) nem feltűnő, talán az oldalsó félkör ívekből lehet az SWB-t felidézni.
Megmondom őszintén, az autó eleje nekem inkább SWB hasonmás, a fara az már kevésbé.
Az Elite-féle "aljzat"... Röviden fogalmazva, jó. Bővebben, nem annyira jó. Részletesebb is lehetne és valahogy hiányolom a hátsó hangtompítókat. Van egy olyan érzésem, hogy voltak ilyenek az eredeti autón.
Akinek nem tetszik esetleg a gesztenyebarna szín, talán még be tudja szerezni a HW-Elite, "Ferrari In Music" sorozatában kiadott, Eric Clapton féle ezüst "Lusso"-t is. A modell érdekessége a jobb kormányos kivitele. "Slowhand" lakcím kártyáját, ha jól tudom a londoni okmányiroda állította ki. Így fényképről azért annyi hibát felrónék neki, hogy szerintem az ablaktörlőkarok fordítva, a bal kormányos kivitelnek megfelelően vannak felrakva.
Létezik még a "Lusso"-ból a sima GT &Sport sorozatban kék és vörös változat is.
Kinek-kinek ízlése szerint. Persze, mind a vörös, mind a kék, "no name" változat. Nem tudunk melléjük fűzni semmilyen ismert sztárt. Úgy néz ki, annak idején ezeket a szín változatokat, csak "egyszerű, sima , de genny-gazdagok" vásárolták. :-)))
4 szín variáció, változatonként 5000 darabos limitált kivitelben. Hát kérem így lehet egy öntvény mintából 20.000 darabot limitálva eladni! :-)))












Tehát összességében, egy több évtizedes tradíció (250-es motorú utcai GT sorozat), szép befejező része volt a "Lusso". Kell, hogy egy modellgyártó emléket állítson neki! Szép modell, de valahogy Fazekas Anna - Öreg néne őzikéje című gyermekmeséjéből egy sor jut eszembe róla: "Őzgidácska sete-suta..." Majd nem tökéletes modell lenne a szememben, ha a hátsó kerekét arányosabbra cserélnék és esetleg a farát újra mérnék, hátha mégsem ennyire keskeny.